Mert a kávé mellé is tökéletes mosoly dukál!
Hogyan lettem nagy szájú gyerekből önértékelési zavarokkal küzdő kamasz?
Gyerekként nagyszájú, hangos, életvidám kisgyerek voltam. Imádtam a nyüzsgést, nagyon szerettem a társaság középpontjában lenni. Ha valaki viccet mesélt, biztosan eszembe jutott róla egy történet, amit nekem is el kellett mesélnem. Furcsa késztetést éreztem, hogy szórakoztassam az embereket, és általában nagyon jól is sikerültek ezek az alkalmak. Mire a sztori végére értem, mindenki dőlt a nevetéstől. Pedig közel sem biztos, hogy maga a történet volt olyan jó, mint az előző delikvens vicce, de valamiért, talán az előadásmód miatt, mindig nagyon megkapóra sikeredtek ezek az alakítások. Nagyon szerettem emberek előtt lenni, szerepelni. Emlékszem, hogy rengeteget nevettem, kacarásztam, minden családi videofelvétel az én nevetgélésemtől volt hangos.
Kamaszkoromra azonban valami megváltozott. Nem elég, hogy igen megnyúltam, én voltam a legmagasabb lány az osztályban. A testem hirtelen változásaival egyébként is nehezen birkóztam meg, legszívesebben elbújtam volna a szobában a sarokba és egész nap ott gubbasztottam volna egyedül, hogy ne találjon meg senki. Milyen nagy váltás ez a korábbi önfeledten nevető kislány után! Mintha nem is egészen én lettem volna. Végtelen szomorúságot és kétségbeesést tudtam érezni olykor kamaszkoromban. De mint mondtam, nem egyedül ez volt az oka annak, hogy nem mosolyogtam annyit. Addigra ugyanis tisztult bennem a kép, és rá kellett jönnöm, hogy nem a legszebb a fogsorom. Vagyis talán a többiek megjegyzései sarkalltak arra, hogy komolyabban számot vessek a tükörképemmel.
A fogsorom az oka mindennek
Bizony, girbe-gurba, csálé, össze-visszán nőtt fogakat találtam a korábbi tejfogak helyén. Volt olyan fogam is, ami teljesen rossz helyre nőtt. Ezzel és a megugrott magasságommal együtt már nem tudtam mit kezdeni. Ha még csak az egyik lett volna, az hagyján, de a kettővel együtt már nem tudtam megbirkózni. És talán a magasságom egymagában nem is zavart volna. Akkoriban sokat nézegettem tini magazinokat, mindig csodálattal néztem benne a gyönyörű, vékony modelleket. Többségük elég magas is volt, ezért ez nekem is adott egy kis önbizalmat. De amikor ők elmosolyodtak és megörökítette a kamera, nos, az bizony nem úgy nézett ki, mint amikor én produkálom ugyanezt a kusza fogsorommal.
A szüleim csak legyintettek a problémára
A szüleim akkoriban nem igazán vettek komolyan ezzel a problémámmal. Azt mondták, felnagyítom a dolgot, és ameddig a fogaim nem akadályoznak abban, hogy megfelelően rágjak, nyeljek, harapjak, egyek velük (tehát amíg megfelelően ellátják a funkcionális szerepüket), addig ne keseregjek ilyen hülyeségeken. Úgyhogy így telt el a kamaszkorom. Kusza, csúnyácska fogakkal. Aki pedig már csak fiatal felnőtt koromban ismerkedett meg velem, egy egészen más Lilit ismert meg, mint amilyen tizenpár évvel ezelőtt voltam. Már nem vágytam társaságra, nem akartam mindenáron én elmondani a leghülyébb viccet. Nem nevettem, nem mosolyogtam sokat, és csak akkor szólaltam meg, ha muszáj volt. Ha pedig fotóztak minket, általában elbújtam a hátsó sorba (a magasságom miatt amúgy sem mutattam volna jól a csoportképeken, ha előrébb állok), és csukott szájjal maradtam végig.
Az esztétikai fogászatnak köszönhetem, hogy visszanyertem az életkedvemet
Egy magánéleti krízis után aztán azt mondtam magamnak, hogy elegem van, én ezt nem bírom tovább, és nem élhetem úgy tovább az életem, hogy nem nézek szembe többet ezzel a teherrel, amit cipelek. Ki tudja, lehet, hogy simán le tudnám vetni magamról, ha hagynám? Egy barátnőm ismertetett meg az esztétikai fogászat fogalmával, és ez nagyon sokat segített. Nagyon megörültem neki, hogy nincs veszve minden. Utólag belegondolva persze, ha kicsit hátrébb lépek és messzebbről vizsgálom meg a helyzetet, magam is rájöhettem volna, hogy a megoldás nagyon egyszer: csak fel kell keresni egy megfelelő fogászatot. Csakhogy én úgy nőttem fel, ugye, hogy az efféle külcsínre való fókusz az felesleges, sőt, tabu. Óriási terhet vett le a vállamról az a gondolat, amikor a fogaimra elkezdhettem nem csak mint funkciós eszköz, hanem mint a külső megjelenésem fontos része is gondolni.
Azt hiszem, ez a mentális váltás volt a kulcsa az én sikertörténetemnek. Amikor rájöttem, hogy az egészséges fogsor bizony nem csak azt jelenti, hogy megfelelő a harapásom, hanem azt is, hogy egészségesen néz ki a mosolyom, onnantól kezdve már sokkal bátrabban láttam neki a probléma orvoslásának. Először is felkerestem egy esztétikai fogászatot, amelyet a barátnőm ajánlott a figyelmembe. Mielőtt meglátogattam volna őket, alaposan utána olvastam a rendelőnek és az ott dolgozó szakembereknek. Elsősorban a fogorvos érdekelt, de természetesen a csapatra is kíváncsi voltam. Ennyi frusztráció, aggodalom, szorongás után egy olyan helyet akartam találni, ahol biztonságban érezhetem magam. És ehhez nagyban hozzájárul a megfelelő környezet és a barátságos személyzet megléte is.
És akkor eljött a pillanat…
A rendelőbe belépve tudtam, hogy nem választottam rosszul. Mielőtt nekiestünk volna a fogsoromnak, először csak egy konzultációs időpontot kértem a doktornőtől. Egyfelől azért, hogy egyáltalán lássuk, milyen irányba lehetne elindulni, másfelől pedig azért, mert hát, mi van ha mégsem szimpatikus az orvos? A mosolyom a legnagyobb kincsem, éppen azon vagyok, hogy valahogyan helyrepofozzuk. Végre motiváltnak és határozottnak érzem magam. Nem bízhatom rá olyasvalakire, aki csak kárt tenne bennem a művelet során! Szerencsére semmi ilyesmitől nem kellett tartanom. A doktornő a konzultáció során végig nagyon kedves volt, és megnyugtatott, hogy nem is akkora a baj, mint gondoltam. Felnőtt fogszabályozást javasolt, és a következő alkalommal el is kezdtük ennek az előkészítését. Mindemellett pedig rengeteg hasznos tippel és tanáccsal látott el, hogy a szép mosoly mellett a fogsorom egészségét is hosszú távon meg tudjam őrizni.
Zárszó
Nos, ez az én élményem az esztétika fogászatról. A végeredmény pedig esetemben aszt hiszem, magáért beszél. Egy fél éves kúra volt, mire rendbe hoztuk a fogsoromat, de örökké hálás leszek ezért a doktornőnek. Gyönyörűek lettek a fogaim! Amikor végre lekerült a fogszabályzó, el sem akartam hinni, hogy ez valóban az én fogsorom. Órákig el tudtam volna nézni magam a tükörben, és napokig bármilyen visszatükröződő felülettel találkoztam út közben, azonnal széles mosolyra húzódott a szám. A kollégáim is észrevették a változást a munkahelyemen. De én is. Sokkal több helyre járok el, mint annak előtte, most már szívesen csapódok nagyobb társasághoz is, és a történet mesélős, anekdotázós, humoros énem is magához térni látszik!
Mindenkinek ajánlom az esztétikai fogászatot, aki a fogsora miatt küzd valamilyen önértékelési problémával. Higgyétek el, nem éri meg várni vele és emiatt sötét felhőtakaró alá rejtőzni folyton az embere elől. A megoldás egyszerűbb, mint gondolnátok, és higgyétek el a problémátok sem egyedi. Nyitni viszont egyedül ti tudtok a világ felé, én pedig azt javaslom nektek, ezzel ne várjatok mindenkinek! Kellemes fogászati élményt és rengeteg önfeledt, mosolygós pillanatot kívánok mindannyiótoknak!
Ma már újra mosolygok a kávé mellett!